Egyéb sportok

Berecz Zsombor megnyerte az előolimpiát

Már az éremfutam előtt behozhatatlan előnnyel áll Berecz Zsombor a mezőny élén. Érdi Mári a harmadik helyen várja a medal race-t.

Az utolsó teljes mezőnyfutamos napon a finnes világbajnok Berecz Zsombor futott egy újabb második helyet, majd a tizedik futamban a 13. helyen végzett. Közvetlen ellenfelei, Giles Scott és Nicholas Heiner olyan helyeken értek célba, hogy Berecz előnye a nap végére 23 pontra növekedett az egy nappal korábbi 16 pontról. Ez azt is jelenti, Berecz már az éremfutam előtt megnyerte a versenyt.

"ilyen még eddig nem volt, hogy a medal race előtt, de megnyertem a versenyt. Iszonyatosan kiegyensúlyozott hetem volt, és ez a mai nap sem volt másképp. Nagyon jól vitorláztam, odafigyeltem az ellenfelemre, hogy mögöttem legyen mindkét futamban. Nagyon boldog vagyok, hogy nyertem, de azért különösen, mert ezt tűztük ki idén a fő versenyemnek; és az, hogy így sikerült időzíteni a teljesítményemet, ez azt jelenti számomra, hogy jó irányba haladunk" – értékelte az utolsó napot és a versenyt Berecz Zsombor.

Az olimpiai tesztversenyen Berecz egy naptól eltekintve végig vezetett, előnyét fokozatosan növelte. A versenyen eddig lefutott 10 futam közül a magyar vitorlázó nyolcat az első három között zárt, kettőt pedig megnyert (ezek mellett 4 második és 2 harmadik helyet ért el, plusz egyszer nyolcadik lett, a kiesője pedig a szerdai utolsó futam 13. helyezése). Elképesztően stabilan vitorlázott tehát, az ebből a szempontból következő versenyzők – többen is a mezőnyből – 3 ilyen, az első háromban végzett futamot teljesítettek. A verseny végkimenetelében ez a rendkívül stabil menet nagy valószínűséggel döntő szerepet játszott. A kieső futam szempontjából Berecznél csak a jelenleg második holland Heiner áll jobban: az ő kiesője 11. helyezés.

""
Fotó: Sailing Energy / World Sailing

"Nagyon nehéz szél volt, nagyon lyukas volt, így nagyon jó, hogy az első futamban 9.-nek sikerült befutni, mert a második krajcban ‘felfordult’ a mezőny és örülök, hogy ott tudtam maradni az elejében" – számolt be az utolsó napról Érdi Mári. Ezzel kilenc futam után Márié volt a virtuális sárga trikó, azaz az első helyre lépett előre. A szerdai második futamban a rajtnál hínár tekeredett a svertjére és ezt csak rajt után vette észre, így az amúgy jó rajt tönkrement, kábé 10 másodperc alatt kicsúszott az első sorból, majd ki kellett fordulnia, így kiszorult a rossz oldalra, "kábé 5 hajót vertem az első bójánál". A hátszél nagyon jól sikerült, de a második krajcban már nem sikerült feljebb jönni, így 26-nak futott be.

Végül az összetett 3. helyről várhatja Érdi Mári a csütörötki éremfutamot, Vezet a belga Plasschaert, majd a holland Bouwmeester következik. Az első három helyezett kilenc ponton belül áll, de a Mári mögött 3 ponttal álló japán Manami Doi is a szűk élmezőnybe tartozik. Izgalmas medal race várható, az nem is kétséges.Vadnai Benjamin a 17. helyen zárta az előolimpiát, ami csak alig marad el az előzetes várakozásaitól (10-15 körüli helyezés volt a cél). Az utolsó napon 17. és 27. helyeken ért célba, ezzel négy helyet csúszott vissza. A mezőny eleje nagyon szoros, a svéd Stalheim tartja vezető helyét, de az első ö7 7 ponton belül áll.

Gyapjasék az utolsó két futamban 8. és 14. helyeken zártak, így az összetettben a 20. pozícióban fejezték be a versenyt. Az élen álló hármas az éremfutam során már nem változik, a közöttük lévő sorrend azonban még messze nem lefutott, a vezető Belcher-hajó csak 2 ponttal előzi a spanyolokat és 13-mal a svédeket.


Fotó: Ezra Shaw/Getty Images
Forrás: hunsail.hu